Szélesvásznú kilátást élvezhetnek azok, akik a panoráma-szélvédővel felszerelt Opel GTC Astrát választják. A motorháztetőtől megszakítás nélkül az autó tetején elnyúló szélvédő a szabad égboltés a határtalanság élményét nyújtja – nemcsak napsütésben, hanem a felhők alatt, vagy a nagyvárosi fények között is. A mini kilátóvá változott Astrát az Autoblog.hu mutatta be a nagyérdeműnek.
Az autógyártók közül elsőként az Opel jelentkezett ilyen innovatív üvegezéssel, mégpedig 2006-ban, a GTC Astra elődmodelljén. Európában 18 ezer vevő döntött azóta az újszerű szélvédő mellett, amelyre a fejlesztés során összesen 11 szabadalmat jelentettek be a rüsselsheimi mérnökök.
Kívülről nézve egységes felületnek tűnik a panoráma-szélvédő a feketére fényezett acéltetővel együtt. Tovább erősíti ezt a benyomást, hogy fekete az A-és a B-oszlop burkolata, illetve a tetőkárpit is. Erős napsütésben árnyékoló roló gondoskodik a kellemes klímáról. A műanyag burkolat közepén elhelyezett forgókapcsolóval állítható tetszőleges helyzetbe. Az árnyékoló, amelyhez integrált napellenzők tartoznak, nyitott állapotban eltűnik a tető hátsó részében.
A GTC Astra panoráma-szélvédőjének ára 1200 eurótól indul.
Bővült az új GTC Astra kínálata a hajtóművek terén is. A rendelések júniusi elindítása óta ötféle motor állt rendelkezésre – négy benzines az 1,4-től (100 LE) az 1,6 Turbóig (180 LE), illetve a közös nyomócsöves 2,0 CDTI turbódízel (165 LE). Minden motortípus társítható hatfokozatú sebességváltóval. A dízelpalettát azonban most két új, változó geometriájú turbóval felszerelt 1,7 CDTI motor egészíti ki. Teljesítményük 110 és 130 LE, nyomatékuk 280 és 300 Nm.
A GTC Astra 1,7 CDTI ecoFLEX mindkét teljesítményszintjéhez hatfokozatú sebességváltó és az Opel által kifejlesztett Start/Stop tartozik, amely előnyösen hat az emisszióra (119 g/km CO2) és a fogyasztásra (4,5 l/100 km) is. Hatfokozatú automata 2012 elejétől lesz kapható a GTC Astra 1,4-es turbó benzineséhez és a 2,0 CDTI turbódízeléhez. Szintén 2012-ben jelenik meg a nagyteljesítményű OPC változat is.
forrás: autoblog.hu

